A kétnapos workshopon a program 30 mentortanára vett részt az ország minden tájáról. Megosztották egymással és velünk a tapasztalataikat, ötleteiket. Támogató cégünk képviselői, és a programot szakmailag támogató megvalósító partnereink is megismerkedhettek a lelkes és érdeklődő pedagógusokkal. Az ELTE BGGYK részéről dr. Perlusz Andrea tartott előadást a fogyatékosságügy mai helyzetéről, Dukic Mónika interaktív előadásában megtudhattuk, hogy milyen hatással vannak a gyerekekre az Adj Egy Ötöst! közös programjai. A FESZT-et képviselő Puskás Anett az akadálymentesítés fontosságáról mesélt a résztvevőknek.
Közös műhelymunkában vettünk részt, amelyekben a program múltjáról, jelenjéről és jövőjéről beszélgettünk. Rengeteg kreatív javaslat és ötlet gyűlt össze, hogy hogyan lehetne minél több diákot és kollégát bevonni az Adj Egy Ötöst! program egyre bővülő csapatába.
Végig jelen voltak tapasztalati szakértőink is, akik a szemléletformáló játékokon kívül részt vettek egy kötetlen kerekasztal-beszélgetésben is, ami különösen jó hangulatú volt. Első kézből számoltak be saját Adj Egy Ötöst! élményeikről.
A workshop részleteiről a Facebookon és az ott elérhető csoportban (Adj Egy Ötöst! - Tanári szobában) is beszámolunk,
https://www.facebook.com/adjegyotost/