Az Adj Egy Ötöst! pályázatról, és az együtt töltött nappal kapcsolatos élményeikről, tanulságaikról készítettünk interjút az egyik nyertes csapat tanárával, Rozinai Beatrix gyógypedagógussal (aki a debreceni DSZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnázium csapatának (Péchys barátok) mentora).

Mi keltette fel az érdeklődését, miért gondolta, hogy érdemes az Adj Egy Ötöst-re pályázni?

  • Gyógypedagógusként elkötelezett vagyok a fogyatékos emberek iránt, és a pályázat célkitűzése találkozott az én céljaimmal. Többségi iskolában dolgozva úgy éreztem, hogy az én feladatom megismertetni a diákokkal, és közelebb hozni hozzájuk a fogyatékossággal élő emberek világát. Úgy gondoltam, vagyis bíztam benne, hogy egy 25 fős csapatot összehozhatok az iskolából, akik aztán később még tovább oszthatják a személyes élményeiken keresztül szerzett tapasztalataikat.

Hogyan fogadták a gyerekek a programot? Voltak-e aggályaik, félelmeik, kétségeik?

  • Voltak távolságtartó, elzárkózó diákok. Azt gondolom, ez természetes, hiszen a társadalmunk is ilyen. Tudtam, hogy lesznek akadályok, félelmek. Célom az volt, hogy elsősorban a nyitott embereket találjam meg a programhoz. A félelemmel élőket érzékenyítő előadásokon, játékos gyakorlatokon próbáltam nyitottá tenni a téma iránt. Nem mindenki vált nyitottá, de azt gondolom, hogy nem is lehet elvárni. Minél többször hallanak a témáról, találkoznak iskolánkban fogyatékossággal élő személyekkel, annál közelebb kerülhetnek az elfogadáshoz.

Mi volt a specialitása a programjuknak?

  • Kétoldalúnak nevezném a programunkat. Diákjaink megismerhették a fogyatékossággal élők specialitásait, mindennapi nehézségeit, a segítő technikákat, a kommunikáció és az együtt cselekvés módjait. A vendégeink pedig átérezhették, hogy, bár vannak akadályaik, kipróbálhatják, végezhetik az ép emberek munkáit: a vak fiatal a falazást, a gyengén látó a forrasztást, a tanulásban akadályozott személy egy összetett dekoráló munkát, a hallássérült társunk pedig a famunkát. A nap során bebizonyosodott, hogy az adott cselekvés akár az ő akadályaik mellett is elvégezhető.

Mi volt az ön és a diákok számára a legnehezebb ezen a napon?

  • Nehézség abban rejlett, hogy jól válasszuk ki a segítés módját. Annyit segítsünk csak, amennyit szükséges, és hagyjuk meg a vendégeink számára a személyes döntés határait. Az építőipari közös tevékenységek során meg kellett találni a határt a „nem helyette dolgozom” és az „ennyit kell segíteni” között. Lehet, hogy voltak olyan pontok, amelyeken több volt a segítés, mint amit kellett volna, de ennek mértéke, azt gondolom, hogy csak tapasztalat útján mérhető fel.

Mi sikerült a legjobban? Mit gondol, mi volt a programjuk erőssége?

  • A programunk erőssége, hogy kiscsoportban dolgoztak a résztvevők. Ez nagyban segítette az ismerkedést, a kommunikációt, oldotta a kétoldalú feszültséget. Erőssége volt a specialitása, azaz, az építőipari munkafolyamatok tanítása olyan fogyatékossággal élő személyek részére, akiknek akadályozottsága elvileg kizáró ok lenne ezen a területen.Erősség még a sikeres produktumok - a dekorfal, az épített fal, a forrasztott gyertyatartó, és a PVC csőből kisszék - elkészülése.

Ön szerint elérte célját ez a program? Azt kapta tőle, amire számított?

  • A programunkat megvalósító péchys mag, úgy gondolom, jól érezte magát. A diákok többsége arra törekedett, hogy segítse a fogyatékkal élő vendégeinket. A spontán tetteik azt mutatták, hogy átérezték a másság érzését. Pl: a zenekar tagjai maguktól kötöttek szemtakarót és kezdtek „vakon”zenélni. A vak fiú kísérését többen igyekeztek felvállalni. Történt címcsere, levelezés, Facebookon ismerősnek jelölés a program hatására.
  • Én nagyon nagy izgalomban voltam a program napján, de a sok mosolygó arc és a fogyatékos személyek hálás tekintete és „köszönömje”feloldotta a feszültséget. A szakmai tárgyakat oktató kollégák is figyeltek a program akadálymentesítésére. A fogyatékosságukat figyelembe véve, személyre szabottan próbáltuk segíteni a vendégeinket.

Volt-e valamilyen tanulsága az együtt töltött napnak?

  • A közös munka, és maga a program számunkra pozitívan telt. Megtapasztalhattuk, hogy a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos félelmet, aggodalmat az együtt cselekvés könnyíti, feloldja. Bebizonyosodott továbbá, hogy nem minden fogyatékosságtípus lehet kizáró ok például az építőiparban.

Mire fordították a nyereményt?

  • Budapesten töltöttünk a vendégeinkkel együtt egy márciusi napot, meglátogattuk a Csodák Palotáját. Együtt ebédeltünk, majd felmentünk a Gellért-hegyre, hogy együtt csodálhassuk meg Budapest látképét.

Terveznek-e idén is pályázni?

  • Természetesen idén is szeretnénk egy, a 9-11. évfolyam érdeklődő diákjaiból álló vegyes csapattal pályázni, már tervezzük a programot. Azért szeretnénk pályázni, mert az együtt cselekvés, a közös program során átélt közös élmények megtapasztalása egy jó út a fogyatékosság ügyének terjesztésére, és az elfogadás növelésére.